FÉM-KERÁMIA PÓTLÁSOK

Ez az összefoglaló nevük az olyan eljárással készült fogpótlásoknak, ahol valamilyen fém vázra égetik rá a fogszínű porcelánt.

·         Nikkelmentes kobalt-króm ötvözetre égetett porcelán

Az egyik legrégebb óta használt anyagféleség. Hagyományos öntési technikával készítik el, melynek lényege, hogy a fogtechnikus viaszmintázat után a felforrósított fémet a beágyazott viasz helyére önti, majd kidolgozza a felszínét, és ezután égeti rá rétegenként a porcelánt. Előnye, hogy a rutinos technikának köszönhetően alkalmas tömeggyártásra, így az ára igen kedvező. A fém erősségének és kopásállóságának köszönhetően a rágózónába erős, funkcionális pótlásokat lehet készíteni. A fém rugalmassága miatt nem mereven közvetíti a rágóerőt a környező szövetekre, így fogágy betegeknek is ajánlott. Viszont nagy hátránya, hogy ha az íny visszahúzódik, akkor fekete csíkként láthatóvá válik a fém rész és ez előnytelen főleg front részen. Illetve, ha lepattan a porcelán róla nehezen javítható.

·         Arany-kerámia pótlások

Az aranyat már az ókor óta használják különböző fogpótlások elkészítésénél. A fogtechnikában vékony fóliaként vagy szintén öntéses technikával használják. Nagy előnye, hogy teljesen szövetbarát és baktericid, nem allergizál. Arany pótlások mellett megfelelő szájhigiénia esetén sokkal ritkábban alakul ki fogszuvasodás, gyulladás. Puhaságának köszönhetően könnyen alakítható, polírozható. Sárgás színének köszönhetően, mely a fog dentinjéhez hasonlít élethű pótlásokat lehet készíteni. Nagy hátránya viszont a magas ár.

·         Titán kerámia pótlások

A titán használata a fogászatban egy viszonylag újabb technológia. Az implantátumok és a CAD/CAM (számítógép vezérelte frézelés) technológia elterjedésével nyert teret a fogpótlások területén. Egy jól ellenálló, teljesen szövetbarát anyagról beszélünk. A titán senkit sem allergizál, hiszen az összes testbe ültethető ízületi protézis és fogászat implantátum is ebből az anyagból készül. Nagyon pontosan készíthető, hiszen az emberi tényezőt kiküszöbölik a számítógépes eljárások. Jó kopásálló, könnyű anyag, nagy hátránya viszont a szürke színe, mely valamennyire áttűnik a porcelánon, és íny visszahúzódáskor is láthatóvá válhat a fémszegély. Front régióba ezért nem ajánljuk, azonban a rágózónában kiválóan megfelelő, magas minőségű pótlások készíthetőek belőle.

Garancia

Bármelyik típusú rögzített fogpótlásunkat is válassza 3 év teljes körű garanciát(Lásd ITT) vállalunk az anyaghibákra, amennyiben a garanciában foglaltaknak a beteg eleget tesz.